Híreink

Sikeres pályázat

Iskolánk a közelmúltban két alkalommal is sikeresen vett részt a Tinta Könyvkiadó által meghirdetett könyvtári állománygyarapítási pályázatokon. Ennek eredményeként a könyvtár állománya számos értékes, tanulást és tanítást segítő kiadvánnyal bővült.

ELVÁLASZTÓ

Nőnapi köszöntő !

Március 6-án már délelőtt elkezdődött nőnapi megemlékezésünk, amikor is az iskolarádió műsora tette emlékezetessé leánydiákjaink számára e napot. A 15 perces köszöntőt a fiúk egyéni akciói követték, szinte ellepte az iskolát a sok fiú futkosása… kinél tulipán, kinél rózsa…kinél jácint volt a kézben. A felhívások ellenére csakúgy röpködtek a puszik is. Jó volt látni diákjaink összetartozását.

A déli harangszó most nem ebédre hívta tanárainkat, hanem a könyvtárszobába .A délelőtti lázas előkészületek után minden kolléganőt a BGSZC által küldött virággal várták a „fiúk”. A tavaly is már jól működő alkalmi  „irodalmi színpad” idén új műsorral köszöntötte kolléganőinket. A műsor elején előkerült zsebkendők után aztán humorosra váltott az előadás – sok esetben harsány nevetés szakította félbe a kollégák verseit. A közel 30 perces előadás közben névreszólóan még egy virággal leptük meg hölgyeinket – és újra előkerültek a zsebkendők. Az igazgatói  záróbeszéd  után a házilag készített finomságoktól roskadásig megpakolt asztal mellett fogadtuk a kolléganők még mindig kissé fátyolos köszöneteit.

Igazi Kollektíva – hangzott el valahonnan az asztal mellől.

A megemlékezés  utáni  közel egy órás kötetlen beszélgetés alatt valóban ezt éreztük !

A tantestület férfi tagjai nevében:        Tóth  Gyula

tanár

ELVÁLASZTÓ

Kovács Ádám akire 2019-ben büszkék voltunk

Tisztelt Sasvári Csilla Igazgatóhelyettes!

Németh Zoltán a nevem és Budapesten dolgozom közösségi közlekedési autóbusz vezetőként.

  1. december 13-án 15:15 perckor az általam vezetett autóbusz vészjelzője megszólalt és az utasok szóltak, hogy a busz hátsó részében rosszul lett egy utas. A közelben lévő, következő megállónál (Bp., XX. Baross utca-Nagysándor József utcai megálló) megálltam az autóbusszal, kinyitottam mind a 4 ajtót és az autóbusz mellett elindultam hátra a rosszul lett utashoz. A 2. ajtónál jártam, amikor a buszról, a 3. ajtónál egy fiatal ember az ölében hozott le egy szemmel láthatóan rosszul lévő, zavartan viselkedő fiatal hölgyet.

Első pillanatban azt gondoltam, hogy ők együtt utaztak a buszon, de később kiderült, hogy a fiatal ember számára is ismeretlen volt a rosszul lévő hölgy.

A fiatal ember leültette a megállóban elhelyezett padra a hölgyet, akiről azt is kiderítette, hogy több levél gyógyszert szedett be. Eközben én a kötelező, hivatalos protokoll szerint értesítettem a mentőket és tájékoztattam telefonon a BKK-t az esetről, miközben a fiatal embert csodáltam, aki hihetetlen nyugalommal és szakszerűen próbált segíteni a hölgynek, aki hullámzó viselkedésével, néha beletörődve a helyzetébe, néha pedig abból kitörni próbált. Közben sikerült megtudnom a fiatal ember nevét.

Ő Kovács Ádám, aki a csepeli Csete Balázs Szakgimnázium tanulója és ügyvitelt tanul.

Ádámot közben kérdeztem, hogy “pszichológiát tanul-e (?), mert általam vélt profizmusa alapján erre gondoltam, de nemleges volt a válasza a kérdésemre.

Kovács Ádám

Ádám kb. 14-15 percig – a mentők kiérkezéséig gyakorlatilag egyedül gondoskodott a fiatal hölgyről, beszélt hozzá, szóval tartotta, ha a hölgy “kitörni próbált”, akkor tartva a hölgyet sétált vele – mindig pontosan igazodva a hölgy viselkedéséhez.

A közben kiérkező mentők a hölgyet a Péterfy Sándor utcai toxikológiára szállították.

Ezt követően Ádámmal kezet fogtunk és én megköszöntem neki azt, amit akkor és ott tett. Kovács Ádám kiemelkedő empátiája és embersége által önzetlenül és “reflexből” segített egy nehéz helyzetbe került ember társán.

Szeretném, ha Kovács Ádám ezért az önzetlen cselekedetéért dicséretben részesülne, ezért tisztelettel megkérem önt, segítsen abban, hogy Ádám megkapja ezt a dicséretet!

A teljességhez tartozik, hogy az eset közben az autóbusz néhány utasától elhangzott negatív hozzászólókat is ” lefegyverezte Ádám,” és higgadtan közölte velük, hogy ” nem fogja magára hagyni a hölgyet, aki azt sem tudja, hogy hol van, és mi történik vele, körülötte “.

Ádám szüleinek szívből gratulálok a fiukhoz!

KOVÁCS ÁDÁM NAGYSZERŰ EMBER!

Tisztelettel és köszönettel: Németh Zoltán autóbusz vezető

Szigethalom, 2019. december 14.025

ELVÁLASZTÓ

„Karácsony együtt!”

Ezzel a jelmondattal indult az év utolsó tanítási napja iskolánkban. December 20-án batyus karácsonyi ünnepséget szervezett iskolánk tantestülete. Megható pillanat volt látni, hogy tanulóink házilag készített – és nem egy esetben saját kezűleg  – süteményekkel várták társaikat már a bejáratnál. A közös éneklés és rövid műsor után a kollégák által szervezett „szórakozóhelyeken” játszhattak és ünnepelhettek tanulóink. A játszóházban biliárd, csocsó, sakk és hokijátékban mérhették össze tudásukat diákjaink, de aki nem akart ezen a napon „sportolni” az a házi moziban filmeket nézhetett vagy társasjátékozhatott a pedagógusokkal együtt. A jó zene elengedhetetlen feltétele egy kellemes rendezvénynek, úgyhogy aki akart az táncra is perdülhetett a karácsonyi hangulatba öltöztetett emeleti aulában.

A végén nehezünkre esett a búcsú! Mi pedagógusok talán annak örültünk a legjobban, hogy azon tanulóink számára sikerült karácsonyi hangulatot varázsolni ezen a napon, akiknek talán ez nem valósulhatott meg a következő napokban!

076 084

ELVÁLASZTÓ

„Régi harcok, régi kopott könyvek.

Derű, mosoly, néha fájó könnyek!

Múlik minden, rohannak az évek,

  búcsút mondunk, múló diákévek.”

                                                                                                  /  Ernest Hemingway                                            

Gondolom az idézet önmagáért beszél! 2019. november 15.  Szalagavató volt a Csete Balázs Szakgimnáziumban.  A már megszokott, hagyományosnak mondható leírás helyett most egy kicsit másképp szeretnék írni erről a rendezvényről. Másképp, mert az esemény is más volt! Egyszeri és megismételhetetlen a végzős diákok számára!

A teljesség igénye nélkül !

  1. augusztus – kész a forgatókönyv, ha a diákok megérkeznek szeptemberben, ennek ismertetése.

2019.szeptember – ötletek a diákoktól, egyeztetés, a forgatókönyv készre formálása

  1. október – háttérmunkák (meghívók, tánctanár, helyszíni egyeztetések stb. stb. stb…………

próbák…..viták……meggyőzések mindkét oldalról….próbák, viták….próbák……….)

  1. november 15. A NAGY NAP ! ( Zabszem effektus …mindenki részéről!)

15.00: Gyülekező – helyszíni próbák ! Atyaisten ! ( Mekkora a színpad! Nekem

oda ki kell állni? Meg mikrofon? Meg ilyen fények? Tudatosul a feladat a

szereplőkben, sokuknak ez az 1. ilyen jellegű szereplés! Más a próba a

tanteremben.. ez itt meg tiszta para…!)

16.45: Teltház! (Egyre nagyobb az izgalom!)

17.00: Start ! Ezt az érzést már nem lehet fokozni!!! Bevonulás, elhelyezkedés!

  1. 10: A pantomim előadás után vastaps! (Fog ez menni!!!!)
  2. 30: Szalagtűzések – elérzékenyülések, ölelések, időként potyogó

könnyek…fantasztikus élmény!!!!!

17.45: Koncerthangulat! Köszönhető a Romano Glaszo együttesnek!

18.10:  Keringő – Minden ízében tökéletes ! ( Ruhák…maga a tánc..sminkek… a

komolyság…a folyamatosan villogó vakuk…taps a

nézőtéren…csillogó, meg könnyes  szemek!)

18.30:    Vége! Megkönnyebbülés!

 

Végül néhány megjegyzés!

  • Köszönjük a Királyerdei Művelődési Ház dolgozóinak azt a segítőkész hozzáállást, mely biztosította a rendezvény sikeres lebonyolítását!
  • Köszönet a Csete Balázs Szakgimnázium minden pedagógusának az önzetlen munkájáért!
  • Köszönet minden diáknak, akik részt vettek a műsorban! Fantasztikus volt látni és hallani, ahogy tanulták és elmondták a verseket, ahogy szerepeltek és ahogy a megtanult feladatokat előadták a színpadon!
  • Köszönet a szülőknek és hozzátartozóknak, hogy lelkes hozzáállásukkal buzdították a szereplőket, fegyelmük a műsor alatt példamutató volt!

Engedjenek meg egy személyes megjegyzést! Fantasztikus élmény volt ezen a napon  (is) CSETÉS PEDAGÓGUSNAK lenni!

A tantestület nevében:

Tóth Gyula

pedagógus

1

2. 4 3 6 5 7

ELVÁLASZTÓ

Határtalan élmények !

Még épphogy belemelegedtek  az iskolai foglalkozásokba diákjaink, néhányuknak megadatott, hogy néhány napra hivatalosan is elkerüljék az iskola kapuját.

A tavalyi évhez hasonlóan ismét útra kelt 35 tanuló és 3 pedagógus, hogy a festői Erdély látnivalóit, nevezetességeit megcsodálják, valamint egy iskolalátogatás keretén belül találkozhassanak  kovásznai diákokkal.

  1. szeptember 23-a reggel 6.00. óra. Gyülekezés a Szent Imre téren. A Csete Balázs Szakgimnázium tanulói izgatottan várták az indulást, hiszen sokuknak ez volt életük első ilyen jellegű hosszabb utazása. Utunk első állomása Arad volt, ahol 2 helyszínen is leróhattuk kegyeletünket a 13 tábornok emléke előtt.

Utunk innen Dévára vezetett. A váron kívül a fogaskerekű is izgalmat okozott néhány diákunk számára.

A hosszú utazás után  a kora esti órákban érkeztünk meg szállásunkra.

A napi fárasztó, de élménygazdag programok után Algyógyon a vacsorát követően senkinek nem kellett az alváshoz  mesét  mondani.

A következő napon megismerkedhettünk Nagyszeben, Fogaras és Brassó nevezetességeivel. Gyönyörű helyszínek, elragadó panorámák részesei lehettünk. Idegenvezetőnk jóvoltából rendhagyó történelem órák részesei is lehettünk. Brassó gyönyörű látképéért  igencsak meg kellett küzdenünk a lépcsősorral, de az biztos az esti kovásznai érkezést követően nem sok maradt a felszolgált vacsorából!

A 3. napon számunkra is megnyílt a Kőrösi Csoma Sándor középiskola kapuja. A jó hangulatú fogadtatás és intézménylátogatás után a közös programok  izgalmassá varázsolták a délelőttöt. Érdekes, számunkra még ismeretlen játékos vetélkedőkön  mérközhettünk a helyi diákokkal.

Délután Kézdivásárhelyen Gábor Áron szobránál készítettünk néhány közös fotót, majd  a Szent Anna tó és a Mohos tőzegláp  környéke mutatta meg a kora őszi varázsát!  A kellemes  estét a helyi diákok társaságában töltöttük!

Sajnos másnap az időjárás nem fogadott a kegyeibe bennünket! A Tordai hasadék így csak vágyálom maradt, de a helyettesítő programba beiktatott sóbánya is feledhetetlen élmény maradt.

A hazafelé tartó úton még megnézhettük Kolozsvár és Nagyvárad nevezetességeit is.

Reményeink szerint a tavasszal egy hasonló körúton vehetnek részt ismét diákjaink. Reméljük ők is ilyen pozitív élményekkel térnek majd haza, mint ez a csoport.

 

Tóth Gyula

tanár

erdély cste 2019 023

erdély cste 2019 548

 

 

 

ELVÁLASZTÓ

Javítóvizsga témakörök

Nappali tagozat:

9.B

Angol, Magyar, Matematika, Történelem

9.C

Eladástan, Élelmiszer és Vegyiáru ismeret, Kereskedelmi ismeretek Komm.magyarnyelv és irodalom, Matematika

10.A

Magyar nyelv és irodalom, Matematika, Német nyelv, Számítástechnikai alkalmazások…

10.C

Élelmiszer és vegyiáru, Kereskedelmi ismeretek

11.A

Magyar nyelv és irodalom, Matematika, Német nyelv, Számviteli alapismeretek, Történelem

11.B

Gazdasági számítások, Magyar nyelv és irodalom, Matematika

12.A

Magyar nyelv és irodalom, Német nyelv, számviteli alapismeretek, Történelem

12.B

Magyar nyelv és irodalomszámviteli alapismeretek, Történelem

13.A

Üzleti terv

Esti Tagozat:

10.E

Magyar nyelv és irodalom, Történelem

11.E

Magyar nyelv és irodalom, MatematikaTörténelem

11.F

Történelem

12.E

Magyar nyelv és irodalom, Biológia, Földrajz

12.F

Magyar nyelv és irodalom, Matematikaszámviteli alapismeretek, Történelem

12.Sz

Magyar nyelv és irodalom,  Történelem

13.Sz

Magyar nyelv és irodalom,  Történelem

 

 

 

 

 

 

 

ELVÁLASZTÓ

Hon – és rendvédelmi verseny Csepelen

Ritkán látott népes  tömeg gyülekezett 2019. április 26-án reggel a  Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és kollégiuma udvarán. A Csepeli Hon-és Rendvédelmi Ifjúsági Napra gyakorlatilag a kerület összes oktatási  intézménye jelezte a részvételét .A verseny célja a diákok érdeklődésének a felkeltése volt a honvédelmi és rendvédelmi pálya iránt. A szervezésben és lebonyolításban részt vettek a honvédség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat és a rendőrség szakemberei, valamint az öttusa – és vívószövetség is

Az, hogy professzionálisan szervezett versenyre van kilátás, már a megnyitó ünnepség előtt kiderült .Mindenhol fegyelem, egyenruhákba öltözött szervezők, kiválóan berendezett versenypályák, maximális információkat nyújtó táblák fogadták a több száz diákot és érdeklődőt.

A hangulatról már a gyülekezés  perceiben a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Zenekara  gondoskodott. Az ünnepélyes megnyitó után aztán kezdetét  vette a versengés. Már a nevezés alkalmával gondjaink voltak a feladatokkal, hiszen a kiválasztott versenyzőink csodálkozva kérdezték: – Tanár Úr mi az a szablyavívás és Laser Run?

Próbáltam elmagyarázni szerény ismereteim alapján… nem sok sikerrel! A terepen viszont kiválóan felkészült sportszakemberek ismertették bemutatókkal egybekötve a feladatokat… ami már teljesen egyértelművé tette a végrehajtásokat. Látható volt a feladatok végrehajtásakor, hogy ezeket a „férfias” feladatokat milyen lelkesen teljesítik diákjaink! Lőni, vívni, a filmekből ismert akadálypályát legyőzni nem akármilyen teljesítmény volt, ráadásul még a szintidő is ellenfél volt.

A verseny befejeztével nem nagyon kellett győzködni senkit, hogy fogyassza el az ebédcsomagban található szendvicseket és gyümölcsöt! Az eredményhirdetést izgatottan vártuk, hiszen érzéseink szerint remekül teljesítettek csapataink. A megérzéseink jónak bizonyultak, hiszen Kovács Magdolna Tanárnő csapata ezen a nívós versenyen a kategória 3. helyén végzett!

Gratulálunk!

Kovács Magdolna     Tóth Gyula

testnevelők

 

ELVÁLASZTÓ

A meghirdetett igazgatói pályázattal kapcsolatos információk:

A 2019. április 29-én megtartott véleményező nevelőtestületi értekezlet eredménye:

A pályázó Zwick Gábor igazgató Úr vezetői programját a nevelőtestület 100%-os szavazati eredménnyel támogatta

A 2019. április 29.-én megtartott alkalmazotti értekezlet eredménye:

A pályázó Zwick Gábor igazgató Úr vezetői megbízását az alkalmazotti közösség 100%-os szavazati eredménnyel támogatjaELVÁLASZTÓ

Szakmák éjszakája

Nagy volt a készülődés iskolánkban április 12-én, hiszen a hagyományosnak mondható rendezvényre már hetekkel korábban elkezdődött a felkészülés pedagógusaink részéről. Az előző évek tapasztalatait figyelembe véve egy kicsit más szemlélettel készülődtek erre az egész estét kitöltő szakmai napra, mely 18.00-22.00 óráig került lebonyolításra.

A rendezvény színhelyeit – néhány szaktanteremtől eltekintve – centralizáltuk a földszintre, „főhadiszállásként” a tornaterem és annak előcsarnoka lett berendezve. A 9 meghirdetett programra már napokkal korábban megkezdődött a tanulók érdeklődésének felkeltése a tanórákon. A plakátokon és a faliújságon tájékozódhattak a kínálatról, melyekben az informatika, az eladói szakma gyakorlatiassága, a pénz világa, a robottechnika és interaktív játékok szerepeltek többek közt.

A „Csete – paté” programban életre kelt a tornaterem és környéke, ahol a fitnesz tesztek keretében mindenki felmérhette edzettségi állapotát, labdajátékokból mini versenyeket szerveztek a testnevelők, valamint a karaoke műsorszámban lehetőség nyílt egy kicsit lazítani a sok elméleti ismeretszerzés után. A sportprogramokat ritmikus sportgimnasztikai bemutatók tették még színesebbé.

A szervezésnek és a tanári kollektíva lelkes hozzáállásának köszönhetően sok érdeklődőt vonzottak a programok az iskolai közösségen túl is. Számos idegen arccal találkozhattunk és úgy gondoljuk, hogy az iskola profiljának és életének megismertetéséhez is nagyon hasznos volt ez a nap!

A tanulók körében is egyöntetű volt a vélemény: szavaikat idézve, útban a buszállomás felé:

  • „ Nagyon jó buli volt!”

57154191_2165401943535445_8603083591427031040_n

A tantestület nevében Tóth Gyula

testnevelő tanár

ELVÁLASZTÓ

Katasztrofális  helyzetek !

Nagy volt a mozgolódás  2019. április 12-én a XXI. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság épületében és udvarán. Most kivételesen nem az aktuális riasztások miatt volt mozgalmas életük a tűzoltóknak, hanem a 8.00 órakor kezdődő Dél –budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség által szervezett versenyre készültek a szervezők és a részt vevő diákok.

A színes forgatagban rendőröket, katonákat, mentősöket és tűzoltókat láthattak a tanulók, amint előkészítették a terepet a megmérettetéshez.

Az ünnepélyes megnyitó után forgószínpad szerűen teljesítették a próbatételeket a csapatok, melyekben elméleti és gyakorlati feladatok is szerepeltek. Némelyek rendesen megizzasztották a csapattagokat, de legalább átérezhették azokat a krízishelyzeteket, melyekről ez a verseny szólt.

A katonás fegyelem, a pontosság végigkísérte a kitűnően megszervezett rendezvényt. A verseny zárásaként a szervezők minden csapat teljesítményéről  elismerően  nyilatkoztak, és kiemelték a résztvevők magas szintű felkészültségét.

Ez valóban érezhető volt, de reméljük, hogy ezeket a megszerzett ismereteket nem kell majd éles helyzetben, a gyakorlatban is alkalmazniuk diákjainknak. Ha  mégis…nyugodtan rájuk bízhatjuk magunkat !

 

Tóth Gyula

testnevelő

BGSZC Csete Balázs Szakgimnáziuma

 

All-focus

ELVÁLASZTÓ

Ezüstös csillogás

Asztalitenisz  bajnokságot  rendezett a BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2019. április 4-én.  A vegyes párosok számára kiírt sportversenyen  5 intézmény sportolói jelentek meg. Iskolánkat  Blazsek Beatrix és  Feka Márk képviselték. A körmérkőzések során nem találtak legyőzőre, így a sorozat végén ők játszhatták a döntőt a szervező intézmény párosával.

Sajnos a bravúr nem sikerült, és szoros mérkőzésen 2-1-es szett aránnyal a hazaiak diadalmaskodtak.

A jó hangulatú, színvonalas mérkőzések után örömmel vették át a megérdemelt  ezüstérmet, hiszen ebben a felállásban először álltak az asztal mögé.

Bízunk benne, hogy nem utoljára, mert a szervezők szerint jövőre is  megrendezik ezt a versenyt, ahol remélhetőleg lesz lehetőségünk még szebben csillogó érmet is elhozni.

                                                                                                Tóth Gyula

                                                                                                testnevelő

All-focus

ELVÁLASZTÓ

 

Rendhagyó irodalomóra

03.25-én hétfőn délelőtt izgalmas előadáson vett részt a 9. B osztály a Ferencvárosi Művelődési Központban. A Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves végzősei készültek vizsga előadásukra Tasnádi István Kartonpapa c. darabjával. Ők, hogy szokják a közönséget, mi, hogy szokjuk a színházi előadások örömeit, varázsát, megismételhetetlenségét.

Tanulóink hálás közönség volt, pedig az abszurd dráma bővelkedett megdöbbentő fordulatokkal. Ennek megértését, erre felkészítését szolgálta a rendhagyó irodalomóra, melyet a Színiakadémia intézményegység-vezetője, a végzősök osztályfőnöke, Benkő Nóra tartott. Bár a konkrét cselekményt nem is, de az abszurd fogalmát, a groteszk és a humor összefonódását érthetően, egyszerűen, természetesen, vezette fel és fejtette ki a 15-16 évesek számára is. Hitelesen mutatott rá a valóságra, hogy keményen meg kell dolgozni a színészeknek a sikeres előadásért, a kitűzött célok eléréséért, s az előadás odafigyelést, tiszteletet érdemel.

Nagy várakozással tekintettünk a darab elé, és nem ért bennünket csalódás. Kiforrott, összeállt előadást, jó és kiváló színészi teljesítményt nyújtottak a színészjelöltek.

Ennek leglátványosabb jele diákjaink kipirult arca, csillogó szeme s  lelkesedésük, ahogy a darabról beszéltek.

Köszönjük, szívesen veszünk részt ilyen magas színvonalú rendhagyó irodalomórán.

Kovács Magdolna osztályfőnök

Fux Ernőné magyartanár

IMG_1068

ELVÁLASZTÓ

Színházban jártunk

  1. március 14-én a BGSZC Csete Balázs Szakgimnáziuma tanulói és tanárai színi előadáson vettek részt a XX. kerületi Csili Művelődési Központban. Az előadásra a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum szervezésében került sor a centrum iskolái részére.

A  Pesti Magyar Színiakadémia növendékeinek színvonalas elődadását tekinthettük meg, melyet 1848. március 15-e emlékére adtak elő.

Szabóné Nagy Enikő

pedagógus

IMG_0983

ELVÁLASZTÓ

Szintvizsga

A BGSZC Csete Balázs Szakgimnázium 1/9 C eladó osztályának 14 tanulója

SIKERES SZINTVIZSGÁT

tett 2019. március 13-án a CSERTSZAK Kft. tanboltjában.

ELVÁLASZTÓ

Szavalóverseny

A 2019. 03. 12-én „Hazafias költészet a magyar irodalomban” címmel megrendezett kárpát-medencei versmondó versenyen Potyó Dominika 12. B osztályos tanuló képviselte iskolánkat.

Idén a rendezvénynek az Újpesti Városháza adott otthont, a szervezésben az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége is részt vett.

A szakmai zsűri elismert színművészekből és pedagógusokból állt. Dominika József Attila egyik fiatalkori zsengéjét, a Nem, nem soha című alkotását szavalta el.

Diákunk választása, a művészi-technikai eszközök használata és a lenyűgöző teljesítménye a bíráló bizottság elismerését és gratulációját eredményezte. Dominika különdíjban részesült.

Leskó János

magyartanár

potyó_page-0001

ELVÁLASZTÓ

Nőnapra szeretettel!

A Nemzetközi Nőnap  alkalmából alkalmi irodalmi színpadot alapított iskolánk férfi  testülete.

A jeles napra már hetekkel előtte elkezdődött a felkészülés a versek és prózai szövegek kiválasztásával, begyakorlásával és a próbákkal. Izgatottan készültek a „fiúk”, hiszen sokuk most debütált ebben a  szerepkörben. Az iskola könyvtárában tartott március 8-i ünnepség egy szívekhez és érzelmekhez szóló power point-os vetítéssel kezdődött, majd az alkalmi társulat zenés műsora következett. Hát bizony imitt – amott előkerültek a női táskákból a zsebkendők…

A köszöntés  után minden kolléganőnek átadtuk a fenntartó és a férfi kollégák  tiszteletét is kifejező virágokat, majd az erősebbik nem által készített sütemények és más finomságok elfogyasztása közben jólesően hallgattuk azokat a köszönő szavakat, melyeket nődolgozóinktól kaptunk.

Természetesen nem felejtkeztünk el iskolánk diáklányairól sem. Őket  az iskolarádión keresztül köszöntöttük az intézmény minden fiú tanulója és férfi dolgozója nevében.

Tóth Gyula

tanár

 nőnapi képek 1

ELVÁLASZTÓIMG_1072

Házi röplabda bajnokság

Iskolánkban  nagy népszerűségnek örvend a röplabda. Így idén is megrendezésre került a házi röplabda bajnokság.

Résztvevő csapatok:

9.B, 9.C, 10.B, 12.A és 12.B

A meccseket testnevelés órán és tanítás utáni tömegsport keretében bonyolítjuk le.

ELVÁLASZTÓ

 

 Szakma Sztár Fesztivál

 Hungexpo területén megrendezésre került „Szakma Sztár Fesztivál” programra 2019. március 13-án látogattunk el Csete Balázs Szakgimnázium képviseletében  nagyrészt  9. és 10. osztályos tanulóinkkal.

A rendezvényen különböző  szakmákkal sikerült közelebbről megismerkednünk. A standokon érdekes és látványos bemutatókat láthattunk, igaz némelyiket viszonylag távolról. Minden szakma egy bizonyos fázisát láthattuk, volt, ahol a versenyfeladat értékelését is tudtuk követni. Néhány standon információs anyagot is kaptunk, és arra is volt lehetőségünk, hogy a szakmával kapcsolatos kérdéseinket is feltegyünk, a kérdéseiket komolyan vették, a résztvevőktől „valós” válaszokat kaphattunk.

A rendezvény légköre kulturált, kellemes volt.

ELVÁLASZTÓ

Télbúcsúztató a korcsolyapályán

Budapest Főváros  XXI. kerület Csepel Önkormányzata – Polgármesteri Hivatal jóvoltából  idén ismét  ingyenesen vehettük délelőttönként birtokunkba a jégpályát február 26-28 között. Azon diákoknak, akik még csak most ismerkedtek a korcsolyával lehetőségük nyílt elsajátítani a sportág alapjait szakképzett oktató segítségével. Bár az első órákban sokszor megtapasztalhatták a gravitáció hatását az utolsó napon már ők is bekapcsolódhattak a testnevelő tanárok által vezetett gyorsasági versenyekbe és fogójátékokba. Iskolánk tanulói ezekkel a testnevelési órákkal búcsúztak a téltől, de többek véleményét fogalmazta meg az iskolába tartó út során egy tanuló:

  • ” Tanárnő ! Megmondom őszintén, hogy nekem először nem sok kedvem volt ide kijönni, de ez nagyon jó „buli” volt! Jövőre nem lehetne többet kijönni?”

Bízunk benne, hogy ez a lehetőség jövőre is adott lesz!

 

Kovács Magdolna tanárnő

IMG_0869

ELVÁLASZTÓ

„TIÉD A SZÓ-TÁR”

Idegen nyelvi vetélkedő 1-2-3. fordulója után a Csete-Csapat német nyelvből (9.-12. évfolyam) bejutott a regionális döntőbe.

A Csapat tagjai:      Fazekas Orsolya 10.A osztály

Kovács Ádám 10.A osztály

Bábel Kitti 11.A osztály

Felkészítő pedagógus: Bakosné Pásztor Gabriella, szaktanár

ELVÁLASZTÓ

 Színházban jártunk

2018.november 29-én és december 3-án a Ferencvárosi Művelődési Házba látogattak a Csete Balázs Szakgimnázium tanuló a BGSZC iskoláinak diákjaival együtt. Molnár Ferenc Liliom és a Gaspel című előadást látták humoros, dinamikus, látványos, fiataloknak szóló feldolgozásban.

A színpadi előadások olyan sziporkázóak, fantáziadúsak, időnként polgárpukkasztóak voltak, hogy az értelmezésben utólag segíteni kellett a nézőket egy-egy magyar órán.

Örülünk, hogy részt vehettünk a BGSZC színésznövendékeinek előadásain, mert tehetséges, fáradhatatlan, céltudatos fiatalok közreműködésével elgondolkodtató előadásokat láttunk.

Csanálosiné Balog Klára, kísérő pedagógus

48275409_2248784152043978_8422453982969987072_n

ELVÁLASZTÓ

Aranyérem a puttonyban !

Kevesen mondhatják el magukról, hogy  a Mikulás aranyérmet hozott számukra.

Van egy kis sántítás ebben az állításban, de az igaz, hogy  a december 5-én  a BGSZC Károlyi Mihály Szakgimnáziuma által szervezett” Mikulás napi” asztalitenisz versenyen  7  intézmény közel   40 sportolója küzdött a dobogós helyezésekért, az aranyéremért!

Kifogástalan szervezés mellett  a lelkes ping-pong mániások már a melegítés alatt szemlélgették egymás tudását. A Csete Balázs Szakgimnáziumot 3 sportoló képviselte ezen a rendezvényen. A csoportmérkőzéseken túljutva – ami nem kis teljesítmény volt részükről – már a leendő döntős ellenfeleket méregették, akik közt „profi” játékos is volt.

A középdöntők után  a 3 legeredményesebb  sportoló– köztük 2 „csetés”- már az érmekért küzdött.

Végeredményben  sokak nagy meglepetésére iskolánk tanulója FEKA MÁRK szerezte meg hatalmas csatákban az aranyérmet míg APATINI KRISTÓF egy bronzéremnek lett boldog tulajdonosa.

Köszönjük Mikulás ezeket a szép ajándékokat!

Győzelem.

SIkeres pályázat

Iskolánk sikerrel vett részt a Tinta Könyvkiadó által meghirdetett Wekerle Sándor könyvtári állománygyarapítási pályázaton, melynek eredményeként számos, tanulást és tanítást segítő kiadvánnyal gazdagodott könyvtárunk.

46984666_1916295445154367_1012263576225710080_n

ELVÁLASZTÓ

Kérdőív

A Kormány az 1488/2016. (IX. 2.) Korm. határozattal elfogadta Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiáját.

Tájékoztatás elérhető a szövegre kattintva

 

 

 

KEDVES ÉRDEKLŐDŐK!
Intézményünkben tornaterem és termek bérelhetők hétfőtől-péntekig 16:00 órától 19:30 óráig.
Bérleti díjak:     tornaterem: 5200 Ft/60 perc (zuhanyozási lehetőség van)
termek:         4200 Ft/60 perc

Várjuk kedves érdeklődésüket az alábbi telefonszámon: 061-427-07-33

Kiss Endréné gazdasági ügyintézőnél

 

ELVÁLASZTÓ